Jóga » Hatha-jóga

Jóga

Alapozó hatha jóga

Ez a gyakorlás mindazoknak javasolt, akik hosszan tartó ülő vagy álló munkát végeznek, szeretnének javítani testtartásukon. Olyan egyszerű, a gerincet támogató alapmozgásoktól indulunk a nehezebbek felé, amelyek kortól és nemtől függetlenül mindenki által kivitelezhetőek. Rendszeres gyakorlásával a test felkészül a több erőt és mozgékonyabb fizikumot igénylő ászanákra.

A Hatha jóga

A hatha kifejezésben a „ha” jelenti a napot, a „tha” pedig a holdat, így utalván a kínai yin és yang filozófiára, mely az egymással ellentétben álló, mégis egymást kiegészítő energiákat jelenti. Ez szolgál a hatha-jóga alapjául is hiszen a gyakorlatokban (ászana) mindig az egyensúlyra való törekedés a lényeg. Ha a test egyes pozíciók által eléri a kívánt egyensúlyi helyzetet mind fizikai, mind szellemi értelemben, az energiaáramlás szabad utat nyer, s a pozitív életerő új élettel tölti meg a lelket.

A nagynevű bölcs, Patandzsáli, hozzávetőleg kétezer évvel ezelőtt foglalta rendszerbe a jóga bölcséletét „Jóga szútra” („Bölcsességek a jógáról”) című munkájában. Ezt tekintjük a rádzsa-jóga, azaz királyi jóga alapszövegének. Patandzsáli a jóga gyakorlatát nyolc ágra osztotta, ezzel helyezve le a mai jóga alapjait.

A hatha-jóga főként az ászanák (testhelyzetek), és a pránájáma (légzéstechnika) gyakorlásán keresztül éri el a test, a lélek és a szellem összhangját, az életminőség javítását.

Az ászanák hatásai is sokrétűek. Egyrészt fizikai szinten jelentkeznek: az izmok, izületek erősebbé és rugalmasabbá válnak, nő a csontok ellenálló képessége, javul a belső szervek oxigén- és tápanyagellátása, ezzel optimalizálódik működésük, a gerincmenti támasztóizmok megerősödnek, ezzel javul a tartás, ami szinten sok egészségügyi probléma okozója. Az egész test hajlékonyabb, rugalmasabb és erősebb lesz.

Az ászanák gyakorlása közben azonban nem csak testi, de lelki és mentális hatások is jelentkeznek: saját lehetőségeink és korlátaink felismerése, a testérzetek tudatosítása, saját érzeteink és gondolataink megtapasztalása, szintén fontos hatásai az ászanáknak. Ugyanakkor az órák szerves részét képezik a légzőgyakorlatok (pránájáma), melyek szinten egyaránt célozzák a légzőrendszer optimális kihasználásának elsajátítását és a mentális hatásokat (feszültségoldás, önbizalom-növelés, imaginációs gyakorlatok).

Minden gyakorlás fontos része továbbá a relaxáció, mely az ellazulási képességet segíti, illetve különböző koncentrációs gyakorlatok és rövid meditációk. A jóga mindenki számára ajánlott, hiszen nem csak az egészség megőrzésére és betegségek megelőzésére alkalmas, de különböző problémáknál (magas vérnyomás, gerincproblémák, női betegségek, emésztési problémák, pszichés problémák, stb.) kiegészítő, az orvosi kezelést támogató eljárásként is használható.